SZC logo

Székesfehérvári SZC

OM kód: 203053 | 8000 Székesfehérvár, Gyümölcs utca 15.

Intézmény logo

Bugát Pál Technikum

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Felnőttek szakmai oktatása

Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzésekben. Az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése mindenki számára ingyenes. Az iskolákban lehetőség van rugalmas keretek között, akár munka mellett rövid idő alatt szakmát tanulni. A felnőttek emellett több mint 400, szakmai képzés keretében megszerezhető, szakképesítés közül választhatnak.

Technikumi szakmai oktatásba az érettségivel rendelkezők, szakképző iskolai szakmai oktatásba pedig azok kapcsolódhatnak be, akik a középiskola tizedik évfolyamát teljesítették. A szakmai képzésben való részvétel feltételeit és a képzés időtartamát a Programkövetelmények (PK) határozzák meg. A tanórákat heti 2-3 alkalommal az esti órákban vagy hétvégi napokra szervezik, az elméleti órák nagy részét az online térben tartják az intézmények.

A gyakorlati ismereteket tanműhelyben vagy valós gazdasági környezetben, duális képzési partnereknél sajátíthatják el a képzésben részt vevők. A szakmát tanulók szakmai oktatása ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll, és szakmai vizsgával zárul. A  vizsgát sikeresen teljesítő vizsgázók technikusi oklevelet vagy szakmai bizonyítványt szereznek, amely államilag elismert szakképzettséget tanúsít.

A szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzést képesítő vizsga zárja, és a sikeresen vizsgázók államilag elismert szakképesítést tanúsító képesítő bizonyítványt kapnak.

Felnőttként az iskolában szakmákat és szakképesítést is szerezhetek?

Igen. Az első két szakma megszerzését felnőttképzési jogviszonyban is ingyenesen biztosítja az állami szakképző intézmény és az együttműködési megállapodással rendelkező nem állami szakképző intézmény annak, aki a szakképzésben ingyenes részvételre jogosult. Ingyenes képzéseinken az első képesítő vizsga letételéig térítésmentesen tanulhatnak azok, akik még nem rendelkeznek az új szakképzési rendszerben szerzett szakképesítéssel

Munka mellett is tudok szakmát vagy államilag elismert szakképesítést szerezni?

Az iskolák a felnőttek számára mind a szakmai oktatást, mind a szakmai képzést rugalmasan, akár munka mellett, rövid idő alatt szervezik meg, gyakran az esti órákban, akár hétvégén is. Az egyes intézmények képzési programja sokszor ezért is tér el egymástól, igazodva a Képzési és Kimeneteli Követelményekben, szakképesítés esetén a Programkövetelményekben meghatározott tartalmakhoz és a helyi igényekhez.


Szakmák

Általános ápoló

Egészségügy


Tovább

Csecsemő- és gyermekápoló

Egészségügy


Tovább

Egészségügyi asszisztens

Egészségügy


Tovább

Környezetvédelmi technikus

Környezetvédelem és vízügy


Tovább

Oktatási szakasszisztens

Oktatás


Tovább

Vízügyi technikus

Környezetvédelem és vízügy


Tovább

Felnőttek szakmai oktatása

Nem szakirányú érettségivel rendelkező jelentkezőknek lehetőségük van iskolánk érettségire épülő 2 éves (egyes szakoknál 3 éves) szakképzéseibe is bekapcsolódni. Szakmai képzéseinket egyéni (esti) munkarendben is indítjuk. Az egyéni munkarend esetében egy iskolai nap (8 tanóra- 8:00-15:00) és egy online nap zajlik az oktatás a tanév során. Emellett a szakmai gyakorlati órák jelentős része a szakmai partnereknél, várhatóan tömbösített formában valósulnak meg.

 

Az előírt szakmai gyakorlatok lebonyolításában partnereink a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet, a Százszorszép Bölcsőde, a Napraforgó Bölcsőde, 3. és 7. számú Bölcsőde, Napsugár Óvoda, Nefelejcs Óvoda, az Egyesített Szociális Intézmény, a NÉBIH, VADEX, Fejérvíz Zrt., a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Kormányhivatal, a Városgondnokság, a DENSO, a Deponia Kft., a Katasztrófavédelem és magán vállalkozások.


Partnereink

SZC logo

Székesfehérvári SZC


Bugát Pál Technikum

8000 Székesfehérvár, Gyümölcs utca 15.

Telefon: +36-70-198-6300

E-mail: bugattitkarsag@gmail.com

OM azonosító: 203053


2024Bugát Pál Technikum