Galéria
Rózsaszín hónap
- 2025. október 1.
„Rózsaszín hónap” a Bugátban
Október a mellrák elleni küzdelem nemzetközi hónapja, melyhez idén is nagy örömmel csatlakozott iskolánk, a Bugát. Ez az időszak világszerte a megelőzés, a felvilágosítás és az összefogás jegyében telik, hiszen a megelőzés és a tudatosság életet menthet.
Ebben a tanévben felsőbb éves diáklányaink viselik a „remény karkötőjét” október folyamán. Ez az apró, de jelentőségteljes kiegészítő emlékeztet bennünket arra, hogy a szűrés és a tudatosság kulcsfontosságú a mellrák megelőzésében. A karkötő viselése nemcsak személyes üzenet, hanem közös kiállás is: együtt, egymást támogatva hívjuk fel a figyelmet a szűrővizsgálatok szükségességére, a megelőzés fontosságára.
Az idei program egyik újdonsága, hogy a testnevelés órákon a lányok egy pályázaton nyert mellmulázs eszköz segítségével ismerkednek meg a mell önvizsgálatának lépéseivel. A gyakorlati oktatás során megtanulhatják, hogyan végezhető el az önvizsgálat, mely jelekre kell odafigyelni, és miért fontos a rendszeres ellenőrzés. Ez a tudás nem csupán az iskolai évekre szól, hanem egész életükre elkíséri őket – hiszen „A tudás hatalom”, különösen az egészségmegőrzés terén.
Iskolánk büszke arra, hogy idén is részese lehet ennek a kezdeményezésnek, és reméljük, hogy a „Rózsaszín hónap” üzenete minél több családhoz és közösséghez eljut.
Együtt erősebbek vagyunk – és minden kis lépés számít!





